2014. január 10., péntek

Tibeti mesterünk Beru Khyentse Rinpoche - Pema Karpo Trinzi - Gyönyörű Fehér Lótuszfüzér

Mesterünk, Beru Khyentse Rinpoche 1959-ben, 16 éves korában hagyta el Tibetet, és Nepálba menekült:

 - a hosszú, életveszélyes úton nem halt meg senki

 - szinte a semmiből kezdett új életet, száműzöttként egy idegen országban
XVI. Karmapa Őszentségével, Kalu Rinpochével és a többi vonaltartó rinpochével nyugati tanítóúton

 - Nepálban, Indiában, Hong Kongban, Szingapúrban, Malayziában, Franciaországban, Magyarországon számtalan tanítványa, szerzetesek és hétköznapi emberek, mint mi kapcsolódunk a munkájához, ami az Ő megfogalmazása szerint: " Az érző lények szolgálata". Tanítványai között egészen a magas megvalósítást elért tulkuktól az olyan hétköznapi emberekig, mint mi, sokféle képességű ember tevékenykedik. Egy a közös bennünk: mindannyian megkaptuk Tőle az áldást ( erőt ),  hogy dharmába fektessük életerőnket, így a magunk és mindenki más hasznára legyünk.
Beru Khyentse Rinpoche képet mutat az épülő nangcheni kolostoráról

 - a videot a kathmandui kolostorában készítettem a Mahakala szertartás alatt:


December elején a legtöbb láma már Bodhgayan volt Indiában, készültek a Kagyü Mönlamra. A fiatalok "kemény magja" otthon maradt, és végezte a napi gyakorlatokat.

Ha érdekel Rinpoche élete, előző életei, és a tibeti buddhizmus nagymestereinek életeken átívelő szolgálata értünk, akkor olvass bele ebbe a könyvbe itt: http://www.tibetan-shop-tharjay-norbu-zangpo.hu/konyv_62/pema_karpo_trinzi___gyonyoru_feher_lotuszfuzer_107
Nemzetközi szintű információ, angol nyelven Rinpochénkről : http://en.wikipedia.org/wiki/Beru_Khyentse_Rinpoche

#Guru_Rinpoche története 12. rész

Ananda megkérdezte Buddhát, mi lesz a sorsa a hitetlen Lekpe Karmának. Jóslata szerint 7 nap múlva utoléri a halál, és a kolostor kertjében éhes szellemként fog újjászületni.
Sakyamuni Buddha, Mahabodhi Templom, Bodhgaya, India

Ananda elmesélte a jóslatot a szerzetesnek, de sajnos ekkor sem tért észhez, és ezt mondta:
- Előfordul hogy Buddha hazugságai igaznak bizonyulnak. Gyere vissza 7 nap múlva, és ha életben találsz, még több dolgot elmesélek róla…
A 8. nap reggelén, mikor Ananda visszatért, halva találta a hűtlen tanítványt, szelleme pedig a kertben kísértett tovább. Buddha bármikor tanított, a szellem méregbe gurult, majd betapasztott füllel hátat fordított.

mérges szerzetes ( a kép illusztráció )

Ananda itt tovább folytatta a választ Guru Rinpoche kérdésére:
- e dolgok következtében szolgáltam 21 éven át mélységes hittel és hűséggel Buddhát,
- elmesélte, hogyan érte el Buddha Bodhgayan 35 éves korában a megvilágosodást,
- mesélt Buddha első tanításáról, amit Sarnathban adott: hogyan forgatta meg a tan kerekét a Négy Nemes Igazság tanítása által - két hónap híján 7 évig tartott ez a tanítás ,



Sarnath, India: itt adta Buddha az első tanítását, ami Négy Nemes Igazságtól szólt

- Buddha a következő tíz évben Mahajána tanításokat adott nemcsak a földi, hanem az égi világokban is,
- a következő 13 esztendőben az istenek, a nagák

Naga király szobra
, az arhatok és más szellemi lények tanítója volt,
- majd 7 éven keresztül a tantrát tanította ezoterikus megközelítésből.

Guru Rinpochét határtalan boldogság járta át e tanítások hallatán, és 5 éven keresztül Anandától hallgatta Buddha tanításait. Megszületett benne a vágy, hogy az Üresség és Bölcsesség Tanainak segítségével találjon egy tökéletesebb utat.
Megkérdezte Anandától a szutrák és Mantrák terjedelmét, forrását és lelőhelyét. A válasz a következőképpen hangzott:
- Buddha Urunk Nirvánába térése után írták le a tanításokat. Ha Indra elefántjaira bíznánk a rakományt, 500 ilyet tennének ki az írások.
A dévák és a nágák is a saját birodalmukban szerették volna őrizni az iratokat. Jutott nekik is, de a Pradzsnaparamita szöveg Indra mennyországába került, a legtöbb szutra Bodhgayara, az Abidharma a nalandai kolostorba, és a Mahajána szövegek Urgyenbe kerültek. Volt, amit sztupában helyeztek el Nalanda közelében. ezek az iratok mind épségben maradtak, mert sem rovarok, sem nedvesség nem pusztítja el őket.

Guru Rinpoche befejezte tanulmányait Anandánál, és felkereste a helyet, ahol maga Mahakala tartózkodott.
Folyt. köv…

A mai napig Bodhgaya az egyik legfontosabb buddhista erőhely, a buddhista világ közepe, mesterünknek Beru Khyentse Rinpochének is itt van az egyik fő kolostora, a Karma Temple Bodhgaya


A többi 11 részt Guru Rinpoche életéről itt olvashatjátok: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.441313559306203.1073741852.131464546957774&type=3

2014. január 9., csütörtök

#Guru_Rinpoche története 11. rész

Buddha Sakyamuni ezután megkérdezte tanítványait, ki szeretné a hitetlen Lekpe Karma megüresedett helyét elfoglalni. 
Sakyamuni Buddha tanítványai körében
Szinte mindenki felajánlotta szolgálatait, Buddha megkérdezte tőlük:
- Miért akartok szolgálni? Nem látjátok, hogy megöregedtem?
Mindenki mély meditációba merült a kérdés hallatán. Modgoljajána felismerte, hogy Ananda lenne a legalkalmasabb a feladatra, a tanítványok meg is választották.


Magától keletkezett Buddha dombormű a sziklán - csak kifesteni kellett ...

Ananda így szólt a döntés hallatán:
- Bár alkalmatlannak érzem magam erre a hivatalra, mégis nagyon örülök, hogy szolgálhatlak, Mesterem. Szeretném, ha megengednéd, hogy 3 feltéltelhez kössem a tisztség elvállalását:
1. Ételemet és ruházatomat továbbra is én teremtem meg
2. Minden tanítást adj meg nekem, amit kérek
3. Távollétemben új tanítás ne hangozzék el.
Buddha szívélyes mosoly kíséretében nagy örömmel elfogadta tanítványa feltételeit.

Folyt. köv….



Nem érted mit keres Guru Rinpoche életében Sakyamuni Buddha, Ananda, Modgoljajána és Lekpe Karma egyszerre, miközben ebben a részben egy szó sem esik magáról Guru Rinpochéről? Itt megtalálod az előző 10 részt, és bennük a válaszokat:  https://www.facebook.com/media/set/?set=a.441313559306203.1073741852.131464546957774&type=3

Hangtál tibeti nyugalom a mindennapokban

Tibeti hangtál érdekel? Itt tudod elolvasni a legontosabb szempontokat: http://www.tibetan-shop-tharjay-norbu-zangpo.hu/tibetan-shop-tharjay-norbu-zangpo-blog/tibeti-hangtal
#Guru_Rinpoche története 10. rész

Ananda előtt letette a szerzetesi fogadalmakat, aki Buddha földi helytartójának nevezte ki.
Ananda szobra

Ekkor megjelent a Föld Istene, és hódolata jeléül, sárga köntösét Guru Rinpochére terítette.
Ezután a tíz égtáj mennyeinek Buddhái megjelentek az égen, és elnevezték Guru Rinpochét a "Tantbirtokló Sakyák Oroszlánjának".
Guru Rinpoche mantrája a videon:


Teljes felavatású szerzetesként, tanító útjára indult, majd a bodhiszattva fokozat megvalósítása után, visszatért Anandához, hogy kikérdezze őt, hogyan vált Buddha fő tanítványává. 
Mahabodhi Templom, mögötte a Bodhifa, ahol Buddha Sakyamuni elérte a megvilágosodást, Bodhgaya, India

A következő történet erről szól:
Egy bodhgayai szerzetes, név szerint Legpe Karma óriási tudással rendelkezett a buddhista tanításokról, viszont a megvalósítása igen gyatra volt, mert nem gyakorolt, nem érdekelte a meditáció lényege, így együttérzése helyett csak a büszkesége nőtt. Buddha szembesítette a helyzetével:
- Hiába tudod az előírásokat puszta emlékezetből idézni, mivel nem gyakorolod őket, tanultságod teljesen hiábavaló!
A szerzetes szívében csillapíthatatlan harag ébredt, és keresetlen szavait Buddhára zúdította:
- Tudod mi az, ami megkülönböztet téged tőlem?
A híres 32 neved, a 80 jópélda mutatásod, az aura, ami körülvesz és a hosszú kezeid. Én tudós vagyok, itt ülök már 24 éve és nem vettem észre benned egy mustármagnyi bölcsességet sem! Egy koldus vagy, aki nem méltó rá, hogy szolgáljam! Még a saját királyságodból is megszöktél!
E szavak kíséretében duzzogva távozott.

Folyt. köv.…

Erről az a nem tudom hol és mikor olvasott régi mondás jut eszembe:
-" Nem a Nap hibája, ha a vak az utat nem látja."
Neked mi jut eszedbe a fenti történetről? Akár tömör bölcsesség, akár saját történet? Légyszi' írd meg kommentben, köszi szépen, üdv. anita 

2014. január 8., szerda

Gao, ghau - szelence tibeti módra

Tibeti gao - stílusos helye legbecsesebb kincseinknek

A tibeti buddhista tradícióban a mesterünktől kapott apró áldás pirulákat ( tibetiül: düci ) tartjuk benne, és nyakunkba akasztva hordjuk.
5 cm átmérőjű Kalacsakra szimbólumos gao türkiz, lápisz és korall díszítéssel


Attól függően, hogy egészen apró dolgokkal töltjük meg

vagy már egész gyűjteményt szeretnénk folyamatosan testközelben tudni

választjuk ki a hozzánk legközelebb álló méretet. 

Minden egyes gaot személyesen, egyenként válogatok Nepálban, állandó partnereinknél, mert a rengeteg látszólag egyforma dolog között óriási különbségek vannak minőségben és árban is.
Így nem a legolcsóbbat, hanem a legjobbat hozom Nektek, ezért is tudok rá örömgaranciát adni. 
Gao, ghau elnyűhetetlen láncon webáruházunkban itt találod


A mi tradíciónkban, a karma kagyü hagyományban, fontos, hogy személyes kapcsolatunk legyen a düci forrásával, a Mesterrel mert az iránta való bizalom és odaadás átütő ereje az, ami a gaonkban viselt áldást élővé teszi. 

Ha szeretnél Bodhgayaról, Buddha megvilágosodásának helyszínéről áldás zsinórt kapni a gao -hoz, kérlek írd be a megrendelésed megjegyzés rovatába - ez ajándék Neked, ha szívesen fogadod.


Itt találod az aktuális gao készletünket, amit pár kattintással meg is vásárolhatsz: http://www.tibetan-shop-tharjay-norbu-zangpo.hu/ekszer_60/gao_59


2014. január 4., szombat




Tudtad, hogy a valódi selyem:
- melegít, ha fázol
- nem vált ki allergiás reakciót, nem irritálja a bőrödet
- bírja a strapát, kiváló szakítószilárdsága miatt
- bármilyen öltözéket képes újjávarázsolni
Nézd meg itt melyik pompás szín lenne kedvedre való:http://www.tibetan-shop-tharjay-norbu-zangpo.hu/sál

#selyemsál